Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség - Демократична спілка угорців України - Hungarian Democratic Alliance in Ukraine
  • Kezdőlap
  • Rólunk
    • Bemutatkozás
    • Kronológia
    • Alapszabály
    • Program
    • Belső működési szabályzat
    • Egyéb dokumentumok
  • Szervezeti élet
    • UMDSZ struktúra
    • Elnökség
    • Nemzeti Tanács
    • Szakbizottságok
    • Járási/városi szervezetek
    • Alapszervezetek
    • Kollektív tagok
    • Elérhetőségek
  • Hírek, események
    • Nyilatkozatok
    • Rendezvények
    • Pályázatok
    • Sajtó
  • Média
    • Képek
    • Videók
    • Kiadványok
  • Ukrajnai magyarság
  • Választások
    • Önkormányzatok
    • Képviselők (2010–2015)

Nyilatkozat

  • Kezdőlap
  • Nyilatkozatok
  • Nyilatkozat

Bár hivatalosan még meg sem kezdődött el az elnökválasztási kampány, de a sárdobálás és álhírterjesztés már javában zajlik. A Trybuna című internetes lap velünk kapcsolatos elemzését olvasva azt tapasztaljuk, hogy ennek hullámai elérték nemzeti közösségünket, annak szervezeteit, illetve vezetőit is.

Ennek kapcsán szeretnénk tájékoztatni a közvéleményt arról, hogy továbbra is érvényben van a KMKSZ és az UMDSZ között a 2015. évi választásokra, illetve azt követő időszakra kötött együttműködési megállapodása, amely kötelező érvénnyel bír szervezeteink tagsága, aktívája, illetve vezetői számára egyaránt.

Azzal kapcsolatban bármiféle döntés, hogy szervezeteink az elkövetkező választásokon melyik jelöltet/jelölteket támogatják majd együttesen, vagy külön-külön, illetve nem támogatják egyiket sem, csak azután születhet, miután megtörtént e személyek hivatalos jelölése.


Ungvár, 2018.szeptember 18.

                        dr. Brenzovics László,                 dr. Zubánics László,
                          a KMKSZ elnöke                        az UMDSZ elnöke

Kárpátalja.ma

  • Magyar Péter: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak
  • Trump: Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett
  • Beregszásztól a BBC-ig: Hugo Gryn története
  • Halálos közúti baleset Alsóvereckénél
  • Babis: Csehország tiszteletben fogja tartani a NATO 5. cikkelyét
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség

Esemény képek

  • 2016 - Európa-nap Mikolajivban
  • 2016 - A Nemzeti Tanács alakuló ülése
  • 2018 - BeregFeszt - Megtartó hagyomány
  • 2017 - A magyar népnek legyőzhetetlen a szabadságvágya. 1956 hőseire emlékeztek Ungváron
  • 2018: UMDSZ-kongresszus: Az összefogásnak nincs alternatívája – Közös Kárpátalja-stratégia szükséges
  • 2019 - Erőt meríthetünk a Szent Istváni-útból - Szent István-napi program a tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban
  • 2017 - tudományos konferencia a szovjet lágerekbe hurcoltakról
  • 2017 - Kárpátalja történetét bemutató állandó kiállítást nyílt az ungvári várban
  • 2017 - tudományos konferencia a szovjet lágerekbe hurcoltakról
  • 2018: UMDSZ-kongresszus: Az összefogásnak nincs alternatívája – Közös Kárpátalja-stratégia szükséges
  • A Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájára emlékeztek Tiszaújlakon
  • 2017 - A magyar kultúra napjai Kárpátalján