Egy bő évtizeddel ezelőtt a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet irányítói azt a nagyszabású célt tűzték ki maguk elé, hogy népünnepélyek keretében emlékeznek meg dicső elődeinkről. Konkrétan azokról, akik az elmúlt évszázadok során sokat tettek az itt élő népek, illetve az adott tájegység gazdasági és szellemi felemelkedése érdekében. Így aztán a Rákóczi-szabadságharc kezdetének, a zászlóbontás emlékére minden év tavaszán Rákóczi Napokat tartottak Beregszászon, a híres egri várkapitány, Dobó István szülőhelyén, Szerednyén Dobó Fesztiválra, az ungvári várban pedig Bercsényi Fesztre került sor. És amiben talán a legkevesebben hittek: közel tíz évvel ezelőtt az egykori máramarosi koronavárosban százakat megmozgató Bethlen Napot sikerült rendezni. Amelyet a maroknyi huszti magyarság mellett a többségi nemzet képviselői a kezdetektől fogva felkaroltak. A tavalyi alkalmon – mely már a város központjában zajlott – a helybeliek és a környező településekről ide látogató vendégek, köztük közel kétszáz fiatal fellépő, együtt imádkoztak a vidék, egész Ukrajna felvirágzása érdekében.
Az akkori vidám, színes vásári forgatagra, a nagyszabású kulturális seregszemlére az ismert okok miatt idén nem kerülhetett sor. Maradt az ima, annak mindent felülmúló ereje. Mert ahogy a helyi római katolikus templomban elhangzott, Istennél, a történelem uránál semmi sem lehetetlen. Az ökumenikus istentiszteleten a hívőkhöz, a keresőkhöz és a kételkedőkhöz egyaránt szólt Szulincsák Sándor helyi római katolikus plébános, aki arra emlékeztetett, hogy először a szívünkben kell, hogy megteremtődjön a béke, s ezért mindannyian sokat tehetünk.
Még a mélyen hívő embert is néha elfogja a kétely: valóban alkalmas vagyok a Mindenható által rám ruházott feladat elvégzésére? – kezdte igei szolgálatát Jenei Károly református lelkész. Mózes szavaival élve: mi lesz, Uram, ha a többiek nem hallgatnak rám? De a mi Istenünk van olyan bölcs, hogy nem rak a vállunkra olyan terhet, amelynek elhordozása meghaladja az erőnket. Ha csak imádságra, illetve egy kedves mosolyra futja az erődből, akkor is az isteni küldetést teljesíted, emlékeztetett rá az igehirdető. A közös hit és reménység munkálja a keresztények közötti egység megteremtését, hogy a Krisztus urunk által egy szív és egy lélek lakozzék bennünk, szólt az istentisztelet zárómondata.
Ezt követően Magyarország kárpátaljai konzulátusai, valamint a helyi civil szervezetek képviselői a huszti várhegy lábánál álló emlékműhöz vonultak, ahol megkoszorúzták azt az emlékjelet, amelyen két nyelven – ukránul és magyarul – olvashatók a Himnusz írójának közismert sorai: Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék; / Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. / Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott / Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém. / És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán? / Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? / Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort; /Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!
Bethlen Gábor uralkodásának idején a béke köszöntött Erdélyre, benne az akkor hozzátartozó koronavárosra, Husztra és annak környékére. A korszak az itt élő nemzetek és nemzetiségek közötti megértést, az együttműködésüket és valamennyiük gyarapodását hozta magával, emlékeztetett rá rögtönzött sajtótájékoztatóján Orosz Ildikó, a Pro Cultura Subcarpathica irányítója, a Rákóczi Főiskola elnöke. Jellemző módon igazi aranykorként tartjuk számon ezt az időszakot. Nem tehetünk meg mindent, amit meg kellene, hogy tegyünk, de tegyünk meg mindent, ami az adott körülmények között lehetséges, emlékeztetett a fejedelem ma is érvényes gondolataira az elnök asszony. Aki annak a reményének adott hangot, hogy ezt a bethleni útmutatást a kárpátaljai magyarok mellett az itt élő nemzetiségek képviselői közül is mind többen megfogadják.
S hogy a következő, 2023-as esztendőben már a szokott módon, akár több ezres létszámban is a városközpontban ismét együtt ünnepelhetünk. Mert akkorra eljön a várva várt béke.
Kovács Elemér
