Átvették az alapképzés elvégzését igazoló oklevelüket az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézet (UMOTI) nappali és levelező tagozatos végzősei. Az ünnepségen 38 diploma került kiosztásra magyar nyelv és irodalom, történelem és országismeret, matematika és fizika, illetve finnugor (szakfordítói) szakon.
Az Ungvári Hungarológiai Központban megrendezett jeles esemény kezdetén Imre Gyula, az UNE UMOTI tanulmányi igazgatóhelyettese így fogalmazott: „Bízunk benne, hogy képzéseink az egyre gyakoribb világi bizonytalanságok ellenére is reménnyel tölt el mindenkit, és hiszik, hogy van értelme tanulni, komoly szaktudást szerezni.”
Spenik Sándor, az intézet igazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy a magyar közösség sok nehézségen ment már keresztül, de valahogy minden kihívás után lábra állt, megmaradt.
– Biztos vagyok abban, hogy ez most is sikerül – jegyezte meg Spenik Sándor. – A háború előbb-utóbb véget ér, és az Európai Unió része leszünk.
Ekkor óriási lehetőségek nyílnak meg előttetek, fiatal, jól képzett szakemberek előtt. Éppen ezért, nem csak azért kell itt kitartanotok, mert ez a szülőföldetek, hanem azért is, mert a jövőben sokkal jobban tudtok majd érvényesülni itt Kárpátalján, mint bárhol máshol. Jobb jövő vár ránk!
Stifter Ádám, a Külgazdasági és Külügyminisztérium keleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára kiemelte: Magyarország a külhoni magyarokra a nemzet egyik fő tartóoszlopaként tekint.
– A külhoni magyarok hagyományait, kultúráját, nemzeti identitását meg kell őrizni, hiszen mindez magyar nemzeti örökségünk része is. A megőrzésben óriási szerepe van az oktatási intézményeknek. Az, amit önök az egyetemtől kaptak, biztosan hasznukra válik az élet számos területén. Embert próbáló időszakot tudnak maguk mögött, de önök sikeresen megállták a helyüket ezért tiszteletemet fejezem ki önöknek és a tanáraik is.
A helyettes államtitkár hozzátette, nagy öröm azt látni, hogy a két ország közötti párbeszéd dinamikusan fejlődik, a legfelső szintű találkozókra nagy reményekkel és pozitívan tekintenek. Hangsúlyozta, magyar részről továbbra is elkötelezettek a konstruktív együttműködést illetően, és hiszik, hogy egy erős kárpátaljai magyarság nagyban hozzájárulhat Ukrajna sikeréhez az élet minden területén.
„Továbbra is az a célunk, hogy megőrizzük a kárpátaljai magyarokat a lakóhelyükön. Ukrajna területi integritása és szuverenitása soha nem volt kérdés számunkra. Magyarország az elsők között ismerte el a független Ukrajnát. Büszkék vagyunk a kárpátaljai magyarságra, csak úgy, mint a hazánkban élő nemzeti kisebbségeikre is, akiket úgy, ahogy eddig, továbbra is támogatni fogunk.” – jelentette ki Stifter Ádám.
Zubánics László, a Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszék vezetője megjegyezte, a búcsú nem végleges, hiszen a diákok közül szinte mindenki folytatja a tanulmányait, jelentkezik mesterképzésre.
Zékány Krisztina, a Magyar Filológiai Tanszék vezetője emlékeztetett, ez az évfolyam volt az első melynek tagjai négy éve a középiskolából online ballagtak el, az egyetemen pedig vegyes oktatásban részesültek. Ha épp nem online tanultak, akkor olykor sötétben, áram nélkül, máskor hidegben, fűtés nélkül vészelték át a tanórákat.
– Hannibál hadvezér az Alpokon való átkelés előtt azt mondta „Vagy találunk ott utat, vagy építünk egyet. Nektek építeni kell, kedves fiatalok.
Kívánom, hogy sikerüljön, legyen hozzá erőtök, kitartásotok! – mondta útravalóul a magyar tanszék vezetője.
Sáfrányos Miroszlav, a Fizika-matematika Tanszék vezetője a végzősök előtt álló lehetőségekről beszélt, és arra biztatta a fiatalokat, hogy higgyenek az igazságban, legyenek becsületesek. Gratulált és sok sikert kívánt a frissdiplomásoknak, illetve köszönetet mondott a szülőknek, akik a négy év során a gyermekeik mellett álltak és motiválták őket.
A végzősök szüleinek nevében Pekár Tünde, a szürtei kistérség oktatási osztályának vezetője szólalt fel. Köszönetet mondott azért, hogy az egyetemen jó kezekben tudhatták gyermekeiket, a tanárok és az egész intézet alkalmazkodott a rendhagyó helyzethez. Köszönetet mondott még a magyar kormánynak a tandíjtámogatásért, és azért, hogy nem engedik el a külhoni magyarok kezét, ami nagy segítség a szülőföldön maradáshoz, főleg ilyenkor, amikor az emberben szinte naponta felmerül a kérdés: menni vagy maradni?
A diákok nevében Szakács Liliána mondott köszönetet az oktatóknak, szüleiknek és kiemelte, a diploma, amit ma átvesznek, nem csak a tudásukat igazolja, hanem azt a kitartást és elszántságot is, amit az elmúlt évek során tanúsítottak.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja, Vida László, első beosztott konzul, Szűcs Pálma, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Ungvári Járási Szervezetének elnöke. Az ünnepség fényét a Csipkés népi együttes fellépése emelte.
Az okleveleket Spenik Sándor igazgató és Stifter Ádám helyettes államtitkár adta át.
Simon Rita
Forrás: KISZó
Fotó: Varga Brigitta