Régóta tudjuk, hogy vannak dolgok, események, amelyek jóval túlmutatnak önmagukon. Mert messze nem csupán arról van szó, hogy nemzeti nagyoperánk, a Bánk bán, 157 évvel a pesti nemzeti színházi premier után végre Beregszászon is bemutatásra került. A Magyar Állami Operaház 180 fős társulatával jött el, hogy a megújult amfiteátrumban – újabb nevén a Beregszászi Arénában – a több mint háromezer fős közönség láthassa a halhatatlan remekművet. Eljöttek a magyarok Ungvártól Aknaszlatináig és Rahóig, emellett sok szláv ajkú polgártársunk is kíváncsi volt az előadásra, amelynek szövegét magyar és ukrán nyelven kivetítőn olvashattuk.
Az idősebbek és a középkorúak számára Erkel Ferenc műve szimbolikus jelentőséggel bír. Ugyanis évtizedeken át vasárnap délutánonként az Ungvári Rádió kívánságműsorában szinte minden alkalommal elhangzott a Hazám, hazám kezdősorral indító nagyária, amely azt a szoros szellemi kapcsot jelentette az anyaország és az elszakított nemzetrészek között, amelyet Illyés Gyula Haza a magasban című versében örök érvényűen megfogalmazott. Szüleinktől, nagyszüleinktől tudjuk, hogy milyen kivételes eseménynek számított, ha nagyritkán a Magyar Televízióból ismert színészek – a kis Kabos, Kazal László és a többiek – eljöttek Kárpátaljára, és valami könnyű, vidám darabbal, kabaré jelenetekkel szórakoztatták a közönséget. Semmi politika, de még bizonyos áthallásra utaló célzások sem hangzottak el, ám ezek az alkalmak akkor is felértek egy politikai demonstrációval, melynek üzenete valahogy így hangzott: a szinte hermetikusan elzárt Kárpátalja magyarsága továbbra is a magyar nemzet részének vallja önmagát, s amennyire lehet, ellenáll annak a kísérletnek, hogy a szovjet népek nagy családjának tagjaként végül is beolvasszák a szláv tengerbe. Más időket élünk, ám a kiállásra, az egymás hite általi erősödésre ma is szükség van. Ezen a szombat estén bebizonyosodott, hogy egy ilyen operaelőadás nagyszerű alkalom erre. Erkel Ferenc, Katona József Bánk bán című ikonikus drámájának segítségével a magyarság Kárpát-medencei történelmének korai időszakába visz vissza bennünket, ám a műben a hazáról, a hazaszeretetről, tisztességről, hűségről, az elnyomók elleni küzdelemről, s nem utolsó sorban a nemzet szabadságáról megfogalmazott gondolatok leginkább a magyar reformkor nagyjainak hozzáállását, életszemléletét tükrözi. Már pedig, ha ezekről a fennkölt érzésekről, eszmékről van szó, akkor továbbra is ők – Kölcsey, Széchenyi, Kossuth, Arany és Petőfi, valamint a többiek – jelentik a zsinórmértéket. Erről szól a Bánk bán opera. Talán ezért is oly töretlen a darab népszerűsége, s ezt olyanok is kedvelik, akiknek a szívéhez különben nem áll túl közel ez a műfaj. A nemzeterősítő alkalmak fontosságát hangsúlyozták a megnyitó szónokai – Babják Zoltán, Beregszász polgármestere, Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Az operaház vezetője megígérte, hogy jövő ősszel ismét ellátogatnak hozzánk, talán Verdi Turandotjával. Örömmel számolunk be arról, hogy ezen az estén nem csupán a színészek, a kórus éneke, a zenészek játéka jelentett mindannyiunk számára életre szóló élményt. Az is mindörökké megmarad sokak lelkében és szívében, amikor több ezren együtt énekelték az előadás elején a Himnuszt, majd a végén a Szózatot.
Kovács Elemér
