
Csak erős gyökerekkel bíró, múltját jól ismerő, nagyjaira büszke, hitéhez ragaszkodó és kellő bátorsággal rendelkező nemzetek tagjai tudják túlélni azokat a megpróbáltatásokat, amelyek az öreg kontinenst ez idő tájt fenyegetik. Elhúzódó világjárvány, egyre mélyülő energiaválság, lüktető háborús infláció, erősödő migrációs fenyegetettség – mindez egyszerre van jelen és mérgezi mindennapjainkat. Megtetézve az orosz-ukrán fegyveres konfliktus okozta tragédiával, amely rövid időn belül tíz- és százezreket tett földönfutóvá.
A számbelileg erősen megcsappant kárpátaljai magyar közösségnek ilyen körülmények között kell helytállnia. Ez csak úgy sikerülhet, ha erőt merít az elődök, köztük a kuruc hősök helytállásából. A háborús helyzetre való tekintettel ezúttal nem népes tömeg, hanem csupán a kárpátaljai érdekvédelmi és civil szervezetek vezetői, Magyarország ungvári és beregszászi külképviseleteinek vezetői, a megyei képviselők maroknyi csapata emlékezett csöndes főhajtással a Tiszaújlaknál 319 évvel ezelőtt történt korszakos eseményekre: az itteni sóház sikeres elfoglalására, valamint a Tiszabecs és Tiszaújlak határában található révnél lezajlott ütközetre, amely a kurucok első győztes csatájaként vonult be a történelembe.
A Tiszaújlak központjában található egykori sóház falán elhelyezett emléktáblák, valamint a turulmadaras emlékmű megkoszorúzása után Barta József, a KMKSZ alelnöke osztotta meg ünnepi gondolatait a sajtó jelen lévő képviselőivel.
Mi, kárpátaljai magyarok legyünk büszkék rá, hogy a II. Rákóczi Ferenc nevével fémjelzett szabadságharc bölcsője ez a vidék, köszönhetően a magyar szabadságért, a társadalmi felemelkedésért tenni akaró elődöknek – hangsúlyozta a politikus. – Esze Tamás és társainak példája ma is erőt ad ahhoz, hogy felül tudjunk emelkedni a nehézségeken. Mint ahogy követendő az a hűséges ragaszkodás is, ami a későbbi utódok hozzáállását jellemzi, akik sokat tettek a kuruc ősök emléke megőrzése érdekében. Tiszaújlak lakói és a környéken élők a múlt század elejétől kezdődően minden évben elzarándokoltak a csata színhelyén felállított kopjafához, majd a nem sokkal később felépített emlékműhöz. Melyet 1944-ben a szovjet rendszer kiszolgálói ugyan leromboltak, ám több mint négy évtizeddel később, 1989-ben sikerült újjáépíteni. Mai csöndes főhajtásunkkal azt üzenjük a világnak, hogy a számbelileg jelentős mértékben megfogyatkozott kárpátaljai magyar közösség kitart a szülőföldjén, küzd a megmaradásért, és reménykedik egy szebb, békésebb jövőben.
A mai napon a KMKSZ szervezésében hasonló megemlékezésre került sor Égermezőn (Vilsáni) a Rákóczi (Bovcár) forrásnál.
Kovács Elemér