Ünnepelni, emlékezni jöttünk ide egy eszmére, a szabadság és a remény eszméjére. Ahogy az időben távolodunk 1956-tól, úgy vagyunk hajlamosak egyre nagyobb pátosszal felruházni azokat a hősöket, akik azon az 1956-os borongós őszi napon bízva a közösség erejében kiálltak az igazság mellett. Felidézhetnénk hősiességüket, önfeláldozásukat, hazaszeretetüket. Beszélhetnénk mártíromságukról, az üldözésekről a szétzilált életükről. De inkább arról szeretnénk beszélni, amit most 2024-ben leginkább fel tudunk használni 1956 szellemiségéből.
A forradalom kezdetekor, ha megkérdeztük volna a tüntetőket, akik az akkori képek tanúsága szerint vidáman és nevetve vonultak, bizonyára a csak pozitív dolgokat hallhattunk volna. Eszükben sem jutott akkor, hogy pár óra múlva vérgőzös barikádokon kell védeni a hazát, egymást és a saját életüket. Bizonyára eszükbe sem jutott, hogy menekülniük kell majd az országból vagy jogfosztottan kell élniük sok-sok éven át. Az pedig, hogy koncepciós perekben több százukat halálra ítélik végképp nem fordult meg a fejükben! Mégis mi volt az, ami vitte Őket? Két dolog. A remény és a közösség erejébe vetett hit! Mindkettő fontos a mi életünkben is! Sokszor halljuk a szólást: a remény hal meg utoljára! Manapság nem idegen tankoktól, koncepciós perektől kell félnünk. Bár az előbbiek az elmúlt években valós fenyegetéssé váltak, főleg a keleti széleken. Sokkal alattomosabb és veszélyesebb fenyegetettségek vesznek körül bennünket. A létbizonytalanság férge rágja a közösség fáját, s a jövőbe vetett hit hiánya keseríti a mindennapokat. De reményt ad, hogy minden kornak megvoltak a maga súlyos problémái. Minden korban érezhették sokan, hogy nincs tovább. De az emberek, különösen a magyar emberek tudnak elszántak és kitartóak lenni! Tudnak küzdeni és bízni! Bízni egy jobb, átláthatóbb, létbiztosabb világban.
Mindannyiunknak feladatunk van! Bátorítani, vinni magunkkal a csüggedőket, segíteni, amiben tudunk. Higgyék el, néha egy beszélgetés, az, hogy meghallgatjuk egymást is megerősíthet bennünket! Ne legyünk olyanok, mint akiknek nincs reménységük. De nem elég csak magunkban hinnünk. Mindannyiunknak szüksége van a közösség erejére! Közösen minden könnyebb! Mennyivel inkább így van, amikor egy nagyobb közösségben dolgozunk. Óriási öröm, amikor egy közösséggel, a közösség érdekében tudunk dolgozni és közösen létrehozni valamit! Még ebben a nehéz időben is. Akár egy ilyen megemlékezést, ahol egy órára az ember meg tud feledkezni azokról a gondokról, amelyek nap mint nap emésztenek bennünket.
Az 1956-os hősökről, annak a történelmi folyamatokra és az emberi sorsokra gyakorolt hatásáról beszélt ünnepi beszédében Buczkó István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja és dr. Zubánics László, az UMDSZ elnöke.
A este fénypontjaként ismét színpadra léptek az Orfeum Vándorszínpad művészei (Oszvald Marika, Kalocsai Zsuzsa, Birinyi Mónika és Bálint Csaba) akik ismét elfeledtették velünk a szürke hétköznapok búját-baját.
Ezúton köszönjük a Tiszaújlaki Kistérség önkormányzatának, hogy helyszínt biztosítottak a megemlékezésnek.
A rendezvény során jótékonysági adománygyűjtésre került sor, amelynek összegét a szervezők a 101. sz. területvédelmi dandár számlájára fizetnek be.
