A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete immár hagyományosan a beregszászi római katolikus templomban tartja tanévzáró, diplomaátadó ünnepségét, amely ökumenikus istentisztelettel kezdődik. Isten igéjét Molnár János római katolikus esperes, Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke, valamint Virág Szabolcs görögkatolikus áldozópap hirdette. Idén negyvenhárom, ünneplőbe öltözött diák érkezett Isten házába, hogy részt vegyen az emlékezetes eseményen, és átvegye diplomáját.
Az egybegyűltekhez, kiemelten a végzősökhöz, elsőként Csernicskó István szólt.
– Önök, kedves végzős fiatalok, az intézményünkben töltött évek alatt sok-sok kérdést kaptak tanáraiktól, és mivel itt ülnek, a diplomájukra várva, minden bizonnyal a legtöbbre sikeresen feleltek. A valódi kérdések azonban csak most következnek majd. Merre induljak tovább? Menjek, vagy maradjak? Mihez kezdjek a diplomával, a megszerzett tudással? A válaszokat mindenkinek magának kell megtalálnia. Azt kívánom önöknek, kedves friss diplomás, fiatal kollégák, hogy találják meg helyüket a folyton változó világban, leljenek rá azokra a biztos pontokra, amelyek mindig irányt mutatnak az útelágazásoknál, és legyenek céljaik, amelyekért érdemes lelkesen, töretlenül haladni előre – fogalmazott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyai Főiskola rektora.
– Ez az alkalom mindig különleges jelentőséggel bír számunkra, hiszen lehetőséget kapunk arra, hogy együtt tekintsünk vissza az elmúlt év eredményeire és megünnepeljük közösségünk összetartó erejét – kezdte köszöntőjét Soós Katalin, az intézet igazgatója. – Ma nemcsak az eredményeket, hanem a kitartást és az elhivatottságot is ünnepeljük, hiszen minden egyes diákunk és tanárunk munkája hozzájárult ahhoz, hogy az idei is sikeres év legyen. Büszkék vagyunk mindarra, amit együtt elértünk, legyen szó tanulmányi és tudományos eredményekről, közösségi projektekről, vagy sportteljesítményekről.
Hét évvel ezelőtt, 2017-ben adtuk át először az ifjú szakember diplomákat, akkor 66 fiatal vehette át a megérdemelt okiratot.
Ma először adunk ki szakképesítésről szóló diplomát 43 végzősnek itt, Isten házában. Hálával és büszkeséggel tekintek rájuk, és az itthon maradt, többi 262 diákunkra. Azt hiszem, ma tanár és diák egyaránt megérdemli a tapsot, hiszen 11 kitüntetéses oklevelet adunk át végzőseinknek a 43-ból, és 51 darab dicsérő oklevelet állítottunk ki diákjainknak kitűnő tanulmányi eredményeikért, az iskola életében való aktív részvételért, példaértékű magatartásért és szorgalomért – hangsúlyozta az igazgató, majd hozzátette, a következő tanévben bizonyára új kihívások elé néznek, de biztos abban, hogy közösségünk ereje és elszántsága Isten segedelmével minden nehézségen túlsegít.
A diplomaátadó ünnepségen részt vett dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, aki kihangsúlyozta, a diploma, amit a diákok átvehetnek, megmutatja, hogy a küldetés a legnehezebb időkben is irányt mutat. Az elkötelezettség előrevisz, és ha mindehhez kitartás párosul, akkor az eredmény sem marad el.
– A kárpátaljai magyarság, Beregszász polgárai tudják, hogy merre tartanak: fejlődő, lehetőségeket kínáló, a fiataloknak teret adó települést, térséget építenek. Teszik ezt azzal a küldetéssel, azzal a tudattal, hogy munkájukkal erősítik az itteni magyarok közösségét és az egész magyarság összetartozását – jegyezte meg az államtitkár. Hozzátette, mindig nagy örömmel jön Beregszászba, elsősorban azért, mert jómaga is hosszú évek óta szívén viseli a magyar szakképzés ügyét.
Mindig is azt a gondolatot képviselte, hogy korszerű, versenyképes tudást adó szakképzési rendszer nélkül egyetlen ország fejlődése sem képzelhető el.
Örömmel konstatálta, hogy az embert próbáló évek után is Kárpátalján működik a közösség intézményrendszere, jelenléti oktatásban működnek felsőoktatási, szakoktatási és közoktatási intézmények. Mindez az itt élők akaraterejének, a civil- és egyházi szervezetek áldozatvállalásának köszönhető. Ezt a munkát támogatja mindvégig a magyar kormány.
A Szakképzési Intézet hagyományteremtő szándékkal indította el hét évvel ezelőtt Az év diákja elnevezésű kezdeményezést. Ezt a díjat idén Ádám Edina, III. évfolyamos óvodapedagógiai szakos diák érdemelte ki, aki kimagasló tanulmányi átlaggal rendelkezik. A díjat Csernicskó István és Soós Katalin adta át.
A végzősök nevében Lenyó Barbara, IV. évfolyamos turizmus szakos diák mondott köszönetet, a fogadalomtétel eskü szövegét Ilosvay Sámuel, IV. évfolyamos alkalmazott matematika szakos diák olvasta fel.
A diplomákat Csernicskó István, Soós Katalin és Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke nyújtották át az ifjú szakembereknek.
Orosz Ildikó kihangsúlyozta, az ember egy egész életen át három dologra vágyik: hogy biztonságban, stabilitásban éljen és kiszámítható legyen a jövő.
– Ezzel szemben mi mindennek az ellenkezőjét tapasztaljuk, hiszen két évig a világjárvány okozott instabilitást, majd kitört a háború. A kérdés az, hogy fel vagyunk-e minderre készülve. A válasz, nem igazán. De mindig jön változás, és mindegyik, még a legrosszabb is magában hordoz valami erőt, lehetőséget, és azt is, hogy egy kicsit jobb dolgok érkeznek. A változás, és a változás kezelése lehet az alapvető cél, hiszen új felfedezések jönnek, új ismeretekkel bővülünk, és ezekkel úgy kell élnünk, hogy azt a javunkra tudjuk fordítani, a nap mint nap feltett kérdésekre megtaláljuk a megfelelő választ, azt a választ, amely előbbre visz minket – bátorította a friss diplomásokat a Rákóczi-főiskola elnöke.
Az ünnepség a történelmi egyházak képviselőinek áldásával és a Szózat közös eléneklésével ért véget.
Hegedűs Csilla
Forrás: KISZó