
Az ugocsaiak sokáig azt hihették, hogy nincs elfeledettebb világ e szép vidéken, mint Nagypalád és Fertősalmás. Nos, az utóbbi hónapok történéseinek köszönhetően ez kezd megváltozni, de azért akadnak még igazán Isten háta mögötti települések a Hömlőc és a Tisza táján.
A szorgalmas eper-, szőlő- és gyümölcstermesztőiről, kiváló borairól, valamint dolgos lakóiról ismert Verbőc és Feketepatak legalábbis ilyen. E településekre olyan közutak vezetnek, amelyek nyugaton már rég valamely terepjárókat gyártó vállalat tesztpályái lennének. Elfeledettségük, alulfinanszírozottságuk kritikán aluli, különösen annak fényében, mennyire kedves és vendégszerető emberek laknak arrafelé, akik foggal-körömmel igyekeznek integrálódni a vidék eletébe. E téren tett erőfeszítéseik ékes példája volt a vasárnap tartott XI. verbőci és feketepataki falunap is, amikor a majd 800 esztendős múltra visszatekintő községek magyarországi testvértelepüléseikkel közösen ünnepelték létüket. A rendezvényt többek között megtisztelte jelenlétével Mihajlo Ruszanyuk, a járási állami közigazgatás vezetője, dr. Zubánics László, az UMDSZ elnöke, Torzsa István, a beregszászi magyar külképviselet konzulja, valamint Nyírcsaholy és Kunszentmárton, a két testvértelepülés küldöttsége. Tiszteletét tette továbbá Kálóczi Imre, Budaörs alpolgármestere is, hiszen a közeljövőben Budaörssel is szorosabbra szeretnék fűzni a szálakat e vidéken.
A rendhagyó és igen színvonalasra sikeredett ünnepségen Zelik János polgármester megnyitóbeszédét követően Mihajlo Ruszanyuk biztosította támogatásáról és köszöntötte ékes magyarsággal a megjelenteket. Torzsa István a magyar-magyar összetartozás fontosságára hívta fel a figyelmet és a magyarországi politikum határon túliakat érintő fejlesztés-centrikus politikáját ismertette. Zubánics László a magyar és ukrán összefogás által létrehozható egészséges klíma fontosságát hangsúlyozta, mely remélhetőleg mind kulturálisan, mind gazdaságilag biztosítja majd a megmaradást és a prosperitást a két település számára. Az UMDSZ vezetője ugyanakkor felkérte a jelenlévőket, hogy lehetőségeik szerint csatlakozzanak a Magyarok Kenyere programhoz, mely nemcsak a nemzeti összetartozást szimbolizálja, hanem a rászorulók számára is támogatást jelent. A felhíváshoz csatlakozva Magyar Csabáné Marika, Nyírcsaholy polgármester-asszonya a helyszínen nyújtotta át a települése felajánlotta búzászsákot, Tüzes Pál ugocsai mezőgazdasági nagyvállalkozó pedig üzenetben juttatta el felajánlását, miszerint 1 tonna kenyérbúzával járul hozzá a Magyarok Kenyere sikeréhez. Fóris József, a település járási képviselője az anyaföld összetartó erejét méltatta, majd spontán módon megszületett a döntés – augusztus 13-ig a helyi református plébánián Molnár Zsolt református tiszteletes várja és veszi át azt a búzát, amivel a helyi gazdák tudnak hozzájárulni a programhoz.
A protokolláris részt követően a szokásos vigadalom sem maradt el. A helyi művészeti iskola növendékei és a nyírcsaholyi nyugdíjasklub is színpadra lépett, de a legnagyobb népszerűségnek talán a nyírcsaholyiak pecsenye- és lángossütő sátra, no meg a verbőci vadásztársaság szabadtűzön készült finomságai örvendtek. Mindezzel csak a Tüzes Farmergazdaság nyárson piruló mangalicája vetekedhetett. No de alapjában nem is az eszem-iszom volt a fontos a megjelenteknek. Sokkal többet jelentett a tény, hogy a magyar történelem egyik legjelentősebb jogalkotója, Werbőczy István szülőföldjén ma is magyarul szól az „Isten áldd meg a magyart….”.
Forrás: Kárpáti Igaz Szó