Az ukrán elnök nem sok időt hagyott a találgatásokra, mármint hogy aláírja vagy sem az új oktatási törvényt. Az Egyesült Államokban véget ért ENSZ-közgyűlésről hazatérvén első dolga volt szignózni az alkotmányellenesnek tekinthető és egy sor hatályos törvénynek, Ukrajna nemzetközi vállalásainak ellentmondó jogszabályt. A magyar külügy válaszul jelezte: Budapest blokkolni fogja Ukrajna további európai integrációját, a diplomáciai tárca vezetője kijelentette: Ukrajnának ez fájni fog! Ma még lehetetlen megmondani, ezek után mi fog következni. A várható fejleményekről, az idáig vezető útról és más megkerülhetetlen kérdésekről beszélgettünk dr. Zubánics Lászlóval, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnökével.
– Mivel magyarázható az ukrán államfő ilyen nagy sietsége?
– Abból, hogy Petro Porosenko elnök elsőként üdvözölte a saját kormánya által beterjesztett törvény elfogadását, majd a parlamenthez intézett beszédében további lépéseket helyezett kilátásba, sok mindenre lehetett következtetni. Úgy fest, Ukrajna szilárdan elhatározta, hogy végigmegy a kiválasztott úton. Nem sok kétségünk férhetett ahhoz, hogy az elnök szignózni fogja a törvényt. Ehhez valószínűleg megkapta az EU és a közelmúltban az USA megfelelő szintű támogatását. Jelenleg Ukrajna elnyerte mindazt, amit belátható időn belül az EU-tól megkaphatott: vízummentesség, szabadkereskedelmi egyezmény, társult tagság. Éppen ezért a diplomáciai szinten elhangzó ejnye-bejnyék módosíthatnak a törvény politikai megítélésén, de jelentős változásokat nem biztos, hogy hoznak.
– Nem is olyan régen még bővültek az anyanyelvhasználati jogaink, gondoljunk csak a regionális nyelvek használatáról szóló törvényre. Néhány év alatt viszont a visszarendeződésnél is rosszabb pozícióba jutottunk. Mi vezethetett a mostani helyzetig?
– Hogyan is jutottunk el idáig? Nagyon egyszerű, egy hosszú folyamat részeként, amelyet vagy nem vettünk észre, vagy nem akartuk észrevenni. Az elmúlt esztendőkben jelentős negatív eltolódás tapasztalható az ukrajnai közhangulatban, médiában, ami csak részben vezethető vissza az ország keleti részén zajló polgárháborús eseményekre. Az eladósodás, az életszínvonal süllyedése, a nagymértékű korrupció okán havonta kirobbanó botrányok miatt szükség van egy figyelemelterelő kampányra, ami a társadalomban felgyülemlett energiákat más, irányított mederbe próbálja terelni. Az „aki nem ért egyet velünk, az ellenünk van – mi több, Moszkva szekerét toló szeparatista” gondolatiság mentén olyan egészségtelen folyamatok indultak el, hogy a józanul gondolkodó emberek jobban teszik, ha hallgatnak. Számos jel mutat arra, hogy a 2015 őszén több mint 300 képviselői mandátumot, azaz alkotmányos többséget szerző, kormányt alakító, de a nagy csinnadrattával beharangozott reformok és a béketeremtés terén sorozatosan kudarcot valló „majdanos” politikai erők az ország nyelvi-kulturális ukránosítása területén próbálnak sikereket elérni. Erre utal az is, hogy minden vonatkozó elfogadott törvényben, például a felsőoktatásról, az állami közigazgatásról szólókba már beágyazták az államnyelv kizárólagosságát. Külön jogszabályokat alkottak az ukrán államnyelv kötelezőségéről az elektronikus tömegtájékoztatást, a rádiót és tévét illetően. Tehették ezt, mivel az Európai Unióból senki sem szólt rájuk. Igaz, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése ez év januári, Ukrajnáról szóló jelentésének egyik pontja tartalmazott egy kisebb intést, de ez nem volt olyan fajsúlyos, hogy az ukrajnai hatalmi körökből bárkit is elgondolkozásra késztetett volna. Így juthattunk el az új oktatási törvény 7. cikkelyéhez. De ez még nem minden, hiszen készülőben van az alkotmánybíróságnak a máig érvényes 2012. évi nyelvtörvény hatályon kívül helyezéséről szóló határozata is, ami kihirdetésének csupán az a prózai akadálya, hogy a taláros testület létszámhiány miatt cselekvésképtelen.
– Ezek szerint további jogszűkítésre, anyanyelvhasználati lehetőségeink folytatódó korlátozására kell készülnünk?
– 2016 őszétől erőteljesen folyik az új nyelvtörvény több variációjának a parlamenti előkészítése. Mindegyik kezdeményezés közös jellemzője az ukrán nyelv teljes dominanciája a közélet valamennyi területén. A nemzeti kisebbségek nyelvének szabad használatát csupán a magánéletre és esetleg a nemzetiségi szervezetek rendezvényeire szűkítenék, de ott is csak akkor, ha ott nincs jelen valaki, aki nem érti a kisebbség nyelvét. Nagy valószínűséggel a közeljövőben ebben a kérdésben is nekünk nem tetsző döntés születik, hiszen az illetékes parlamenti bizottság három tervezetet is elfogadásra alkalmasnak talált.
Fontos leszögezni, hogy az oktatási törvény 7. cikkelyének tartalma nem egy hirtelen felindulásból elkövetett „mellényúlás”, hanem egy több éve tartó, az utóbbi időben különösen felgyorsult általános ukránosítási koncepció része. Úgy ítélem meg, hogy a kárpátaljai magyarság érintettsége nem az oroszok ellen irányuló intézkedések járulékos hozadéka. Sajnos ezt a feltételezésemet az utóbbi évek számos történése is alátámasztja. Gondoljunk a törvényben szavatolt, de mégsem létrehozott magyar választókerületre a 2015. évi parlamenti választásokon, vagy a legutóbbi helyhatósági választásokon a törvényi előírások megszegése árán feldarabolt magyarlakta választókörzetekre. De ebbe a sorba tartozik a 2016 márciusában Ungváron a „késre a magyarokkal” rigmust skandáló felvonulók büntetlensége is. Napjainkban szinte napi rendszerességgel jelennek meg az országos tv-csatornákon híradások, riportfilmek, amelyek negatív megvilágításba helyezik a kárpátaljai magyarságot – megbízhatatlan, illojális, az ukrán nyelvet elutasító, megalapozatlan jogokat követelő és gyakorló népcsoportként mutatva be bennünket. Igaz, eddig még egyik forgatócsoport sem tudott egyetlen magyar szeparatistát sem felmutatni, illetve továbbra is gőzerővel keresik azt a magyar tannyelvű középiskolát, ahol egy kukkot sem tudnak ukránul, de mindez nem akadálya a magyarok elleni hecckampány további folytatásának. Mindennek az okát csak találgathatjuk. Egyre biztosabbnak tűnik viszont, hogy mindez a központi hatalmi szervek jóváhagyásával történik.
– Ezek után mi várhat a kárpátaljai magyar oktatási rendszerre?
– Az oktatási rendszerünk a 2000-es évekre teljesedett ki, amely az óvodától az egyetemig felöleli annak teljes vertikumát. Helyenként az új intézmények létrehozásával képzési túlkínálat is jelentkezett, ami átalakította a korábban az állami oktatási struktúrában működő rendszert. Az állami intézmények lassan kiürültek, az emelt szintű érettségiig eljutott diákok alaposan megcsappant tudásszintje nem volt elegendő a felsőoktatásba kulcsot jelentő akadályok leküzdésére. Mivel a családok szinte azonnal reagálnak ezekre a problémákra, a megoldást ukrán oktatási intézménybe vagy magyarországi iskolába való átíratásban vélték felfedezni. Az ennek következtében a középiskolai végzősök körében tapasztalható alacsony tudásszint lett az alapja annak a toposznak, amely szerint a magyar diák egyáltalán nem beszéli az államnyelvet, éppen ezért „segítségre szorul”.
Természetesen az államnak is aktív szerepet kellene játszania abban, hogy a nyelvét az ott élő polgárok elsajátítsák, azonban ez nem kényszer hatására kell hogy megtörténjen, s főként nem az anyanyelvi oktatás rovására. Az elmúlt években Beregszászban kidolgoztak egy kísérleti tantervet és tankönyvcsomagot, amely alapját képezhetné egy további folyamatnak. Mindaddig, amíg a politikai döntéshozók nem fogják fel, hogy egy kisebbség képviselői – akiknek az elmúlt évszázadban legalább 4 államnyelvet kellett elsajátítaniuk – csak akkor tudnak megtanulni egy nyelvet, ha azt az alapoktól indulva oktatják, addig az adott közösség értékei védelmében „önvédelmi mechanizmusokat” alkalmaz. Számunkra – akárcsak az ukránok részére – az anyanyelvünk és az oktatási rendszerünk az a váz, amire az egész közösség épül, s ha elveszik tőle a nyelvet, elvész a nemzet maga.
– Kereshetünk még valamiféle jogorvoslatot, mit tehetnek érdekvédelmi szervezeteink?
– Mindenütt elmondjuk, hogy a törvény szövegében lévő alkotmányellenes passzusok ellenére nekünk elsősorban jogkövető magatartást kell tanúsítanunk. Azoknak a vállalásoknak a szellemében, amelyeket Ukrajna az európai integráció útján magáénak vallott, a kisebbségi és emberi jogok korlátozása ellen a Legfelső Tanács emberjogi biztosánál, illetve az Alkotmánybíróságnál lehet jogorvoslati panasszal élni. Az ombudsman, mint korábban is, most is kiáll a kisebbségi jogok védelméért, azonban a kérdéssel kapcsolatban megfogalmazott leveleit a döntéshozók rendre figyelmen kívül hagyják. Az Alkotmánybíróság állampolgári panaszok alapján kizárólag akkor foglalkozik normakontrollal, amennyiben azok végigmentek a rendelkezésre álló bírósági fórumok mindegyikén. Alkotmányossági panasszal élhetnek a törvényalkotási folyamat részesei – esetünkben a Legfelső Tanács képviselői –, amennyiben azt 45 honatya támogatja aláírásával. A jelenlegi politikai felállást figyelembe véve ez a kérdés kizárólag az ellenzék soraiból számíthat támogatókra.
Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagynunk a magyar kormány ez irányú törekvéseit, illetve a szomszédos országok álláspontját, azonban a kárpátaljai magyarságnak most szoros határidőn belül olyan döntéseket kell meghoznia, amelyek az elkövetkező évekre meghatározzák mindennapjainkat. Első lépésként a politikai szervezetek és a történelmi egyházak vezetőinek részvételével létre kell hoznunk egy olyan koordinációs testületet, amely a magyar kormányzattal és az Országgyűlés politikai pártjaival egyeztetve konkrét stratégiát és taktikát dolgoz ki a kárpátaljai magyarság jövőjéről. Fontos, hogy minden politikai, oktatási, gazdasági, kulturális lépést ezzel a testülettel egyeztetve fogadjanak el és valósítsanak meg Budapesten. Konkrét feladatokat tűzzünk ki az oktatási rendszer megőrzésére, keressük azokat az alternatívákat, amelyeket a törvény megenged. A kárpátaljai magyar oktatási teret tekintsük egységes egésznek, ennek megfelelően cselekedjünk.
– A kialakult helyzetben egyénileg mi volna a helyes magatartás?
– Az elmúlt esztendőkben többnyire vélt indokokra hivatkozva a kárpátaljai magyar közösséget azzal vádolták, hogy el akarja szakítani a megyét a független Ukrajnától. Pedig mindent megtettünk azért, hogy saját értékeinket megőrizve beilleszkedjünk az ukrajnai társadalomba. Képviselőink jelen vannak a társadalmi élet valamennyi szegmensében, ami nem volna lehetséges az államnyelv megfelelő ismerete nélkül. Természetesen van még tennivaló, azonban aki itt szeretne jövőt építeni, az elfogadta azokat a „játékszabályokat”, amelyeket Ukrajna alaptörvénye számunkra megfogalmaz. „Oly korban éltem én a földön…” – írta Töredék című versében Radnóti Miklós, utalva azokra a körülményekre, amelyek Magyarországon 1944 tavaszán uralkodtak. Most, hetven évvel később ismét egy oly korban élünk, amikor az elmúlt hónapok eseményei immár sokadszor összetörték az egyszerű emberek hitét a törvény „szentségében”. Sajnos, az ukrajnai mindennapokban ismét a nyers erő dominál. Hogy képesek vagyunk-e ellenállni ennek a nyers erőnek, ez most már nem csak rajtunk múlik!
A napokban a Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter részéről az ügyben megfogalmazott esetleges szankciókkal kapcsolatban az ukrajnai illetékesek hasonló módszereket és eszközöket helyeztek kilátásba Magyarországgal szemben, mondván, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében az ukrán delegátusok kétszer annyian vannak, mint magyar kollégáik. Valószínűleg „fű alatt” a kárpátaljai magyar közösség, illetve annak képviselői is számíthatnak valamiféle retorzióra, éppen ezért fontos, hogy az elkövetkező időszakban mindannyian jogkövető álláspontot képviseljünk, s ne üljünk fel semmiféle provokációnak. Legyünk higgadtak, tegyük félre a korábbi megosztó gondolatokat, s egy túlélésre berendezkedő közösségként figyeljünk egymásra!
Forrás: Kárpáti Igaz Szó
2017.09.27
