"Tisztelt ünneplő közönség, hölgyeim és uraim! Engedjék meg, hogy ünnepi gondolataimat Reményik Sándor egyik versrészletével kezdjem:
Ameddig piros lesz a vér,
Ameddig fehér lesz a hó,
Amíg zöldell a rét füve,
Lesz jel, eszünkbe juttató.
Hogy hitünk hol van, hol hazánk,
Hogy hova, kihez tartozunk,
S kié a föld, hol elsüllyed
A koporsónk, ha meghalunk.
Hogy az életünk sivatag,
Hogy vérbe mártott kép a táj,
S a testnek a letépett tag.
Utána sír, utána fáj.
Ameddig piros lesz a vér,
Ameddig fehér lesz a hó,
Amíg zöldell a rét füve,
Míg lesz magyar szív, dobbanó:
A keblünkről letilthatják,
Letéphetik a három színt,
Keblünkről beljebb vándorol,
Befogadják a szíveink.
E három szín után fog szívünk
Sikoltva égni, vérzeni,
Ki mindenünnen leszaggatta.
Jöjjön és onnan tépje ki!
Ezek a költői gondolatok kikívánkoztak belőlem, azért, mert látom azt, hogy nem csak a természetben zord az idő e március 15-én, hanem sokszor a légkörben is ott vannak a megfélemlítő eszmék, ott vannak a gyűlöletet keltő gondolatok. Mert vannak olyan lelkületek, ahol ott van a gerendának súlya, de kezdik a szálkát piszkálgatni, nyelv és oktatási ügyekkel, kettős állampolgársággal, elszakadási törekvésekkel teljes vádakkal azért, hogy a tehernyi, gerendányi súlyokat eltereljék az életnek mindennapi problémáiról. Itt a honszerzésnek és a szabadságnak földjén, itt az „ölelésnyi” hazában, ahol a Zrínyi Ilona is kibontotta zászlaját kötelességünk 169 év távlatából is felemelnünk a szavunkat.
A szabadságért áldozatot kell hozni, úgy, ahogy hozták a mi elődeink, akik nem féltették a testüket, hanem bátran kiálltak azért, hogy világosság legyen, és amit fülbe súgva hallottak, ha kellett, kimentek a nemzeti múzeumnak lépcsőjére is, és a magasságból hirdették azt, ami a szívükben volt.
Szabadon elmondott gondolatok: A szabadság közel van, csak be kell fogadni, mert a szabadság nem eszme, elmélet, törvényparagrafus, hanem élőerő. A szabadság független életmód idegen hatalmaktól. Az ember szabadsága csak ott valósul meg, ahol helyreáll az a viszony, amit megzavartak gonosz hatalmak, ránk nehezítve gerendányi súlyokat, piszkálva szálkányi életünket.
Hogy népünk életében hányszor volt megzavarva ez a viszony, nem akarok rá kitérni. Csak akkor leszünk szabadok, amikor helyreáll az a viszony, ami megromlott. Megálltunk emlékezni, múltat idézni. A modern idő vándorainak a modern idő hajnalán meg kell tanulniuk, hogy amikor életük zsákutcáiban ténferegnek, álljanak meg, és keressék az ősszabadságukat. De hol van az Ősszabadságuk? Ahol az ember eljut arra a magaslatra, ahol mindenki megtanul egy lépést visszalépni a magaslatról. Ha megtanulunk egy lépést tenni visszafelé, akkor nem kell zászlót bontani, kardot fogni, a szabadság vágyát vérbe fojtani, vagy malomköveket hajigálni, mert ott már nem az ember dominál, hanem a lélek, a szabadság lelke. Csak a szabadság lelkülete képes a gonosz erőket érvényteleníteni, mert a szabadság felhatalmaz erre bennünket! Mindezeket tisztázva ünnepi érzületünk magaslatán, az ünnepi üzenet, amely mindannyiunk érzülete kell legyen ezen a szent napon, nem lehet más, mint félelem nélkül haladni az idő bajain és a vértelen, sápadt, vagy éppen pántlika-piros vérrel áztatott füvű történelmi változásokon keresztül, semmiféle támadásokat nem véve figyelembe.
Örvendetes, hogy sokaknak ott van a kebelükön a három szín. De ott legyen, ott legyen a szívünkben! Régen ezt letiltották, és letépték, de hiszem azt, hogy azért a szívben ott volt, és ünnepelni tudtunk szívben, igaz lélekben, igazságban, fejet hajtva március tizenötödikéken, augusztus huszadikákon, október hatodikákon is."
