
A megyeszékhely Petőfi-szobránál Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Járási Szervezetének üdvözlő szavait követően Ferenczi Attila, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művésze előadta a Nemzeti dalt.
Bocskor Andrea, az Európa Parlament képviselője a márciusi ifjak óhaját idézve – miszerint legyen béke, szabadság és egyetértés – elmondta, a 168 éve megfogalmazott mondat üzenete ma is aktuális és fontos. Az elmúlt évek ukrajnai eseményeire visszatekintve megjegyezte, a szabadság felelősséggel jár és nem egyenlő a szabadossággal, mint azt jelenleg Európában nagyon sokan értelmezik. A függetlenség pedig nem azt jelenti, hogy bármit megtehetnek. Mint megjegyezte, megmaradásunk kulcsa az összefogásban és az egyetértésben rejtőzik, amit a két magyar szervezet választási összefogásának sikeressége és az anyaország támogatása is igazol.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének a nemzeti ünnep alkalmából megfogalmazott üzenetét Buhajla József fungvári főkonzul közvetítette az egybegyűltek számára. A kormányfő levelében úgy fogalmazott:
„Tisztelt Honfitársaim!
Nagy tisztelettel köszöntöm Önöket a magyar szabadság születésének napján.
1848. március 15-e piros betűkkel írta be magát a magyar történelembe. Egy nemzet született újjá ezen a napon, amely ütőképes hadsereg, megfelelő ipari háttér és szövetséges nagyhatalmak nélkül, kívül-belül körülkerítve fogott hozzá, hogy fordítson egyet sorsának kerekén. A '48-as magyarság határozottan és bátran állt ki a nemzet követelései mellett: császári önkény helyett felelős minisztériumot és törvény előtti egyenlőséget, a pénzügyi függés helyett nemzeti bankot, az elnyomás helyett szabadságot kívánt. Tudta, hogy a szabadság és a függetlenség nem kívülről ránk szabott ruha, hanem belülről épül kifelé, mint almára a héj, csigára a ház, ezért az itt honos gondolatokból és a magyar szabadságvágyból épített országot magának.
Az azóta eltelt 168 év csak elmélyítette bennünk ezt a gondolatot. Törvényeinket, mindennapi életünket ma is ahhoz akarjuk igazítani, amit számunkra jelent a szabadság itt, ebben a Kárpátok által koszorúzott medencében. Ma is megragadunk minden lehetőséget, hogy elérjük: senki se vitathassa nemzeti szimbólumainkat, senki se kérdőjelezhesse meg alkotmányos jogainkat, senki se vehesse el tőlünk iskoláinkat, és senki se sorozhassa be, és küldhesse idegen háborúba fiainkat. Úgy akarjuk szolgálni a magyar szabadság és megmaradás ügyét, ahogy a márciusi ifjaktól tanultuk: egy szívvel, egy lélekkel, egy akarattal.
Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!
dr. Orbán Viktor miniszterelnök
Budapest, 2016. március 15.”
Zubánics László, az UMDSZ elnöke ünnepi beszédében a létbiztonságot nevezte a legfontosabbnak, amikor az édesapákat nem viszik el a háborúba, tisztes, kétkezi munkával meg lehet keresni a mindennapi kenyérre valót. Az elvándorlás számunkra intő jel, a szülőföldünkön kell boldogulási lehetőséget biztosítani a kárpátaljai magyaroknak, csak akkor jön mindenki haza. „Éppen ezért mindenképpen üdvözlendő a magyar kormánynak az az elhatározása, hogy gazdaságélénkítő csomaggal segíti a kárpátaljai magyarokat is.” Az UMDSZ elnöke bejelentette, hogy korábbi javaslatuk alapján a közeljövőben politikai megállapodást írnak alá a KMKSZ-szel egy általános együttműködésről, melyről nemzeti ünnepünk előestéjén kapott pozitív visszajelzést a kulturális szövetség vezetőitől.
Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének (MÉKK) elnöke szomorúan jegyezte meg, hogy 1989. március 15-étől, az első szabadon megünnepelt évforduló óta egyre kevesebb magyar gyűlik össze Ungváron nemzeti ünnepünkkor. Akkor legalább 3-4 ezer magyar szorongott a téren. Reményét fejezte ki, hogy ez a folyamatos fogyás végre megáll. A MÉKK elnöke dicső elődeink hőstetteit idézte, melyekre méltán lehetünk büszkék, majd a korábbi évekhez hasonlóan tizenkét pontba szedve olvasta fel a kárpátaljai magyarság legfájóbb sérelmeit.
Brenzovics László parlamenti képviselő, a KMKSZ elnöke azt emelte ki, a forradalom emlékét át kell adni a következő generációnak, mint ahogy nekünk is átadták szüleink. A nemzeti összetartozás érzését a szívünkben kell őrizni. Példaként hozta fel a szabadságharc vezetőit, akik úgy értek el jelentős előrelépést, hogy összefogtak, érdekeiket elfeledték. Az összetartozás és a szolidaritás érzése ma is megmutatkozik többek között Magyarország támogatásában is.
A rendezvényen üdvözölte az egybegyűlteket Viktor Mikulin, a megyei állami közigazgatás alelnöke, Cap István, Ungvár alpolgármestere.
Méltatták nemzeti ünnepünket a magyar történelmi egyházak papjai is, Pogány István római katolikus plébános, Héder János református lelkész, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főjegyzője, valamint Ambrus József görög katolikus parochus.
A Szózat eléneklését követően az említett szónokokon túl koszorút helyezett el Petőfi Sándor szobrának talapzatán.