A beregszászi járási Hetyen Kárpátalja azon négy településének egyike, ahol emlékjel őrzi Kossuth Lajos emlékét. A KMKSZ még 1996-ban avatta fel azt az emléktáblát, amely arról tanúskodik, hogy Csanády Sándor 1874-ben 6 hold földet íratott Kossuth Lajos nevére, „hogy törvényesen felvehettessen a választók névsorába”. Idén március 15-én pedig az UMDSZ magának a nagy magyar hazafinak, a szabadságharc vezéregyéniégének állíttatott e mellé emléktáblát.
Az alkalom ünnepi istentisztelettel vette kezdetét, melyen Cseresznye Albert hirdette az igét. Kiemelte: a nemzettudat, a hazaszeretet, az önfeláldozás olyan értékek, amelyeknek nagy jelentőséget tulajdonítottak bő másfél évszázaddal ezelőtt őseink, de sajnos manapság ezek leértékelődtek. Pedig a ma emberének is fontos, hogy legyen egészséges nemzettudata, tudja hová tartozik, honnan jött és merre tart. Legyen bennünk szeretet embertársaink iránt, erre int Krisztus önfeláldozó szeretetének példája: Ő az életét adta a golgotai kereszten. Amint 169 évvel ezelőtt vágytak a szabadságra, úgy vágyik népünk ma is arra. Ne feledjük: „Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság” (2Kor 3,17b) – fogalmazott a református lelkész. Imádkozzunk olyan vezetőkért, mint amilyenek a ’48-asok voltak. Isten segít, mert megígérte: „Veletek maradok a világ végezetéig!”
Az ünnepség a kultúrház előtt folytatódott, melynek falát díszíti a két Kossuth-emlékjel. Az egybegyűlteket Bakancsos László, az UMDSZ általános alelnöke köszöntötte, majd az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc hőseire emlékezett, azokra, akik máig példát mutatnak a magyar nemzetnek bátor kiállásból, hazaszeretetből, önfeláldozásból. Bakancsos a hit fontosságát is hangsúlyozta, mint ahogy egykoron Mindszenthy is fogalmazott: a keresztény magyar ember dolga, hogy szolgálja Istent és a hazát. A magyar nép a kereszténységének köszönheti, hogy megmaradt, s ezáltal mentheti meg Európát is, mondta a szónok.
Ma a nagyvilágban mindenütt emlékeznek a magyar szabadságharc hőseire, hisz a nemzettudat, a közös nyelv, közös kultúra, hagyományaink, történelmünk összeköt bennünket, fogalmazott köszöntőjében dr. Gara Katalin beregszászi magyar konzul. A szülők, nagyszülők, tanárok felelőssége, hogy gyermekeinket nemzeti öntudatra neveljék, hogy ne csak a mellükön viseljék a kokárdát, de szívükben őrizzék ’48 üzenetét, hangsúlyozta a diplomata, majd felolvasta Orbán Viktor miniszterelnöknek a külhoni magyarokhoz intézett levelét.
Zubánics László, az UMDSZ elnöke Kossuth Lajos munkásságát, a ’48-as szabadságharcosok bátor kiállását méltatva kiemelte: ma is szükség van hősökre. A történész a kárpátaljai magyarság névtelen hőseinek nevezte azokat az asszonyokat, akiknek férje, apja, testvére csupán azért szenvedett ártatlanul, mert magyarnak született, de mint ahogy a férfiak sem tagadták meg nemzetüket, úgy ők is megőrizték azt, továbbadták anyanyelvüket gyermekeiknek, nemzettudatra nevelték őket. Ez tart meg bennünket, mondta Zubánics, aki a hazaszeretet fontosságára is felhívta a figyelmet. Kárpátalja ugyan egy XX. századi csinálmány, de nekünk a szülőföldünk, őseink itt nevelték gyermekeiket hitre, magyarságra. Ha el is megyünk, ez a föld visszahív, visszavár.
Köszöntötte az ünnepség résztvevőit Bihari Olga, az UMDSZ hetyeni alapszervezetének elnöke is, majd leleplezték és megkoszorúzták az újonnan felállított emléktáblát. Mely előtt a Hetyeni Általános Iskola diákjai adtak elő alkalomhoz illő, igen színvonalas műsort.
Kovács Erzsébet