Kárpátalja még mindig a béke szigete, mégis érződnek a háború terhei. Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne érkezne gyászjelentés a frontról. A mindennapossá vált búcsúztatásokat nem lehet sem megszokni, sem feldolgozni. Ám időről időre megszólalnak a légiriadót jelző szirénák. Sokat és gyakran panaszkodunk arra, hogy milyen nehéz nekünk, de fogalmunk sincs arról, hogy milyen nehéz azoknak a hágón túli magyaroknak, akiknek korábban soha nem tapasztalt nehézségekkel kell szembenézniük. Vannak olyanok, akik saját bőrükön tapasztalták meg a háború borzalmait.
A mikolajivi magyarok állandó veszélyben élnek
A dél-ukrajnai frontszakasz az egyik legforróbb része a háborúnak, a térségben hetek óta zajlik az ukrán erők ellentámadása. A Fekete-tengertől 65 kilométerre fekvő Mikolajivban a polgári célpontok elleni támadások száma a háború kitörése óta nem csökken. Kutuzaki-Puskás Judit, a helyi magyar közösség vezetője lapunknak elmondta, állandó bombaveszélyben élnek.
– A városban élő magyarok töredéke maradt Mikolajivban, holott a háború kitörése előtt körülbelül 120 magyar élt itt – mondta az egészségügyben dolgozó Judit.
– Tíz hónapon keresztül éjjel-nappal bombázták a várost az oroszok. Ezt az időszakot gyakorlatilag a tömbház nyirkos, hideg pincéjében töltöttük, a családtagok közül többen is megbetegedtek a rossz körülmények miatt. Legutóbb (az interjú július 10-én, hétfőn készült) hétfőn hajnalban is több rakétatalálat érte a várost, a detonációkra ébredtünk. A mi környékünkön több épületet is rakétatámadás ért, többek között a házunktól 400 méterre lévő Mikolajiv szállót, június végén egy közeli gyárat támadtak az oroszok.
A számtalan civil áldozat között van Judit egyik közeli ismerőse is, akinek lakását a háború első napjaiban érte rakétatalálat.
– Előző este még telefonon beszéltünk, reggel kaptam a szomorú hírt, hogy a házát lebombázták, ő odaveszett – mondta elcsukló hangon.
Az asszony elmesélte, hogy a háború első napjaiban az oroszok megpróbálták elfoglalni a várost. Az előrenyomuló orosz harckocsik Mikolajiv külvárosi részéig jutottak, onnan lőtték a belvárost, de az ukrán erőknek sikerült kiszorítaniuk a megszállókat. A háború 500 napja alatt a város hatalmas károkat szenvedett. Folyamatosan jelentős a katonai jelenlét a városban, hiszen a front innen 50-60 kilométerre húzódik, attól tartanak, újra megpróbálják a város elfoglalását az oroszok.
Sötétedés után a masszív rakétatámadások során lehet látni az égen átrepülő rakétákat, hallatszik a cirkálórakéták süvítő hangja, amelyeket a Fekete-tengeren lévő hajókról lőnek ki.
További csapást jelent a számuka, hogy a Kahovkai Vízerőmű oroszok általi felrobbantása és az azt követő áradás miatt fogyasztásra alkalmatlan a hálózati víz.
– Sárga színű és rendkívül büdös lé folyik a csapból, mosdáshoz és mosáshoz sem lehet használni. Mikolajiv utcáin lajtoskocsik állnak, ahonnan kannában viszik haza a vizet a helyiek – jegyezte meg a magyar közösség vezetője, aki aggasztónak tarja a Zaporizzsjai Atomerőműnél kialakult helyzetet, attól félnek, hogy bekövetkezik egy baleset és akkor nekik is menekülniük kell.
Szabó Sándor
Forrás: KISZó
