Kárpátalja még mindig a béke szigete, mégis érződnek a háború terhei. Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne érkezne gyászjelentés a frontról. A mindennapossá vált búcsúztatásokat nem lehet sem megszokni, sem feldolgozni. Ám időről időre megszólalnak a légiriadót jelző szirénák. Sokat és gyakran panaszkodunk arra, hogy milyen nehéz nekünk, de fogalmunk sincs arról, hogy milyen nehéz azoknak a hágón túli magyaroknak, akiknek korábban soha nem tapasztalt nehézségekkel kell szembenézniük. Vannak olyanok, akik saját bőrükön tapasztalták meg a háború borzalmait.
A hmelnickiji magyarok összetartanak
– Hmelnickijben és a környező településeken több mint száz magyar élt, ám a háború kitörését követően sokan elmenekültek, ma a magyarok száma alig éri el a harmincat – kezdi a beszélgetést Szikora Attila, a Hmelnickiji Magyarok Szent István Egyesületének elnöke, aki több orosz rakétatámadást is átélt az elmúlt több mint ötszáz napban.
– A legsúlyosabb támadás idén, év elején volt, a házunk közelében csapódott be egy orosz rakéta. Egy „kritikus infrastruktúrát” akart megrongálni a támadás.
A robbanás ereje akkora volt, hogy beleremegett a lakásunk, a lökéshullám több szomszédos lakás ablakát is betörte. Így ha felzúgnak a légvédelmi szirénák – ami elég gyakori –, kinyitjuk az ablakokat, majd behúzódunk a lakás legbiztonságosabb pontjára, és ott várjuk ki a légiriadó végét. Közben Istenhez fohászkodunk, hogy megtartson minket, a jelenlegi nehéz időszakban felértékelődik a hit ereje. A három és fél éves unokám,
Erik a kádban alussza végig ezeket a szörnyű éjszakákat, anyukája pedig mellette a földön fekszik. Borzasztó, senkinek nem kívánom, hogy ezt élje át.
A férfi, aki több mint 30 éve él a nyugat-ukrajnai Hmelnickijben, elmondta, hogy volt olyan időszak, amikor több mint egy hetet töltöttek áram- és vízszolgáltatás nélkül, még fűtés sem volt a lakásban. Kint még mínuszok voltak, így felöltözve, sapkában és kesztyűben igyekeztek átvészelni a hideg éjszakákat. Az első időkben élelmiszerhiánnyal is meg kellett küzdeniük, a boltok kongtak az ürességtől. Ennek ellenére egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy hátrahagyja az eddigi életét, az ott maradt magyarokat. Nem tétlenkedik, felvette a kapcsolatot a magyarországi külképviseletekkel és segélyszervezetekkel, rendszeresen élelmiszercsomagokkal segítik a rászoruló magyarokat.
– A maradók jelentős hányada idős, nyugdíjas – vázolja a szomorú helyzetet. – Nekik különösen nagy szükségük van a támogatásra, és nagyon hálásak minden segítségért. Ezek a csomagok főképp tartós élelmiszert, higiéniai termékeket és gyógyszereket tartalmaznak.
Jó kapcsolatot ápolok Lehel Lászlóval, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezett elnök-igazgatójával, aki néhány hete személyesen is felkeresett minket Hmelnickijben,
folyamatosan érkeznek a támogatások. A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat, a kijevi magyar nagykövetség és Magyarország Ungvári Főkonzulátusa is biztosított a számunkra segélyeket. Hatalmas erővel bír, ha összefogunk, támogatjuk és segítjük egymást, a jelenlegi, embert próbáló helyzetben ez a legfontosabb. Természetesen békét akarunk, békében szeretnénk élni! – húzta alá Szikora Attila.
