A Kárpátalján élő magyarok kevés jelét mutatják a nyelvi asszimilálódásnak: 1959-ben 98,5, 1970-ben 98,8, 1979-ben 96,6 1989-ben 97,0, 2001-ben 97,1 százalékuk vallotta magát magyar anyanyelvűnek.
Több mint százezer magyar él falusi környezetben. Az egyes településeken az életfeltételek nem egyformák. A magyar nemzetiségűek száma jelentősen csak ott gyarapodik, ahol a magyar lakosság gazdasági foglalkoztatottságát helyben oldották meg. Ahol a lakosság gazdasági és szociális fölemelkedése megtorpant, ott elöregszik a falu, illetve stagnál.
Kárpátalján a magyar nyelv őrzője továbbra is a falu, ugyanakkor előnyös gazdasági és emberi kapcsolatok alakultak ki a közösségek és a városok lakói közt. A nyelvhatáron belül e települések továbbra is megőrzik kizárólagos magyar jellegüket. A négy nagyobb városban — Ungvár, Munkács, Beregszász és Nagyszőlős — azonban asszimilációs folyamatoknak is tanúi lehetünk: növekszik a kivándorlás. Az utóbbi időben különösen az Ungvári járásban csökkent a magyarok száma.
Az eddig stagnáló, gazdasági fejlődésben megtorpanó, valamint a nemzetiségi arculatát elvesztő magyar falvak esetében jelentős fordulatot hozhat az új gazdaságpolitika, a magánvállalkozás, a termőföldek magántulajdonba való vétele, a háztáji gazdálkodás fellendítése, szociális és kulturális intézmények létesítése, az anyanyelvi intézmények, valamint a hagyományőrző törekvések támogatása.
A kárpátaljai magyarság számának csökkenése az 1989-es népszámlálás után kezdődött el. A magyarok aránya 1989 és 2001 között 12,5-ről 12,1 százalékra csökkent - vagyis 155 700 főről 152 ezerre.
