Tisztelt ünneplő közönség!
Azért gyűltünk ma össze, hogy magyarságunk egyik kiemelkedő napját ünnepeljük közösen a Tiszapéterfalvai Kistérség, a Beregszászi járás, egész Kárpátalja polgáraival, keresztény közösségeink és képviselőivel. Itt, Tiszabökényben második esztendeje – ezért elmondhatjuk, hogy immár hagyományosan – ünnepelünk visszaemlékezve államalapító királyunkra, megszentelve és megszegve az új kenyeret.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A magyarság történetében Szent István olyan kiemelkedő személyiség, akinek emléke több, mint 1000 esztendő elmúltával sem halványult, sőt a mai napig időszerű és meghatározó igazodási pontot jelent. Ő volt az az uralkodó, akinek először sikerült népünket tartósan az európai fejlődéshez kapcsolni. Akkori döntését igazolta az idő, mely döntést ma sem lehet kétségbe vonni, hiszen e nélkül nem állhatnánk ma itt magyarként, és nem is emlékezhetnénk rá itt Európa közepén, annak a keresztény államnak a születésére emlékezve, amelynek alapjait ő rakta le. István király – magyarul Estefán, latinul és görögül Stefanosz – tisztában volt azzal, hogy amikor Nyugat és Kelet, vagy ha úgy tetszik a keresztény és a pogány kultúra között kell választani, akkor egyetlen helyes, és érvényes döntés csak a keresztény kultúra lehet.
A történelemben semmi nincs előzmények nélkül. Tudta ezt István király is, ismerte népünket, amely ugyan Keletről jött, de Nyugat felé tartott. Ha előzményekről beszélünk, gyakran megfeledkezünk István apja, Géza nagyfejedelem érdemeiről, arról, hogy az igazi stratégiai döntést ő hozta meg, ő látta be, hogy nincs más választásunk, csak Európa.
Géza és a fia, István is elkötelezte magát a nyugati mintájú kereszténység politikai, társadalmi és államjogi berendezkedése mellett. Államférfiként cselekedtek, mert nem azt mérlegelték, hogy mivel uralhatják a pillanatot, hanem azt, mi a magyar nép érdeke. Nem ingadoztak, nem hezitáltak Kelet és Nyugat között, és ami különösen fontos, nem beszéltek kétféleképpen itthon és az európai udvarokban. Határozottan, őszintén, belső meggyőződésből vállalták döntésük minden következményét. Tudták, hogy ezt csak sikeres külpolitikával lehet megalapozni, úgy, hogy valamennyi szomszéddal jó viszonyt kell ápolni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Maroknyi nép vagyunk itt, Európában. De vagyunk, és nem: voltunk. Petőfi azt mondta: „Isten csodája, hogy áll még hazánk!”, Illyés Gyula meg így fogalmazott: „Ezer esztendőket még a népek is csak csodák révén élhetnek”. Több mint ezeregyszáz esztendeje lakjuk ezt a földet, s 10 évszázada létezik a magyar állam.
Szent István tehát Géza munkáját folytatva egy keresztény, független és európai államot teremtett. Keresztényt, mert tudta, hogy a keresztény Európa talajába csak egy keresztény állam tud meggyökerezni. Minden történeti forrás azt bizonyítja, hogy Szent István őszintén és mélyen vallásos volt. Uralkodóként vasszigorral és következetesen tette meg a szükséges lépéseket, de nagylelkűen gyakorolta az irgalmasságot is. A keresztény gondolkodás 2000 éves, a közösségeket hatékonyan összetartó és jól működtető szeretetre épül, lényege, hogy ne csak a győztes vigyen mindent, hanem a szegény és gazdag, az erős és gyenge egyaránt megtalálja a helyét a társadalomban. A kereszténység nem eshet áldozatul felkorbácsolt gyűlöletnek, nem lehet érték az, hogy a pénzért bármit lehet, viszont nem jut irgalom az elesetteknek. A magyar állam létrehozása, ez a korszakalkotóan hatalmas teljesítmény tehát István király nevéhez fűződik. Önálló államiságunk szinte minden kelléke az ezer évvel ezelőtti államalapítás időszakából eredeztethető: a hétköznapi élet szabályozásának írott jogra alapozása, az egyházi hierarchia kiépítése, az ütőképes országvédelem megszervezése, a stabil közigazgatás bevezetése. Szent István történelmi érdeme, hogy a magyarságnak saját állama van, így azon kevés nép közé tartozunk, amelyek államot tudtak alapítani és képesek fenntartani azt. Szent István az ország javára tett, nem pedig az ország javaiért.
Tisztelt Jelenlévők!
Közös otthonunk tehát Európa, hazánk Magyarország, szülőföldünk pedig Kárpátalja. Bár Kárpátalja, mint önálló közigazgatási egység mindösszesen egy évszázados múltra tekint vissza, azonban a részeit képező folyóvölgyek évezredes történelemmel bírnak. Ez a történelmi múlt magában hordozza a megújulásra való képesség jelentését, és a változó körülményekhez való alkalmazkodóképességet is. Ez különösen fontos az idei évben, amikor az eddig szilárdnak hitt világrend fenekestől felfordult.
Az új feladatoknak, kihívásoknak csak akkor tudunk megfelelni, ha felelősen, együtt, közösen, igazi lokálpatriótaként keressük a kárpátaljai magyarság számára a legjobb megoldásokat. Lokálpatriótaként, azaz helyi érdekű hazafiként számunkra a legfontosabb Kárpátalja, az itt élő emberek (magyarok és nem magyarok) közösségének érdeke. Mondhatnánk egyszerűbben, számunkra községünk, kistérségünk, járásunk fontosabb az ország bármely más városánál, és ez persze jelenti azt is, hogy nekünk mindent itteni nézőpontból kell vizsgálni. A világban zajló történéseket úgy kell értelmeznünk, hogy az abból fakadó hátrányokat kiküszöböljük, attól igyekezzünk megóvni a helyi társadalmat, viszont az előnyöket fordítsuk a saját közösségünk javára. A helyben élő emberek számára az államot közvetlenül a helyi önkormányzat jelenti. Hisszük és valljuk, hogy a helyi társadalom vezetése, irányítása, képviselete az önkormányzat autonómiája csak és kizárólag a közérdek szolgálatában, a minél nagyobb közjó elérése érdekében folytatható. Hisszük és valljuk, hogy sok munkával, tisztességgel, becsületesen magunk alakíthatjuk ki azt a teret, ahol tovább építhetjük közösségünket.
Nekünk, a közösség vezetőinek tisztában kell azzal, hogy olykor nehézségekbe is ütközünk, de továbbra sem szabad megfutamodni, mert tudjuk, ha könnyebb lenne a feladat, akkor más már elvégezte volna helyettünk. Mindenkivel, aki a helyi magyarságért tenni, cselekedni akar, hajlandóak vagyunk az együttműködésre, de csak a tisztesség, a méltányosság, az átláthatóság elveinek tiszteletben tartása mellett és csak a közjó érdekében.
Tudjuk, hogy fontos múltunk ismerete, a múlt tisztelete, hiszen ahogy egy régi mondás tartja: „Ha valaki nem tudja, hogy honnan jött, az honnan tudná, hogy hová megy?” Nekünk ugyanazt a munkát kell folytatnunk, melyet államalapító elődeink hagyományoztak ránk, melynek alapja, hogy nem lehetünk elégedettek a tegnap sikereivel, hanem állandóan megújulva kell dolgozni a jövőért. Azért kell dolgoznunk, hogy kishazánk, Kárpátalja ne csak megtartsa, de visszahívja és várja a fiatalokat, hiszen az ő szellemi tőkéjükre, megszerzett tudásukra itt van szükség.
Az emlékezések, az ünnepi beszédek végül is mindig a máról és a mának szólnak. A saját korunk megoldatlan problémáihoz keressük a kapaszkodókat a múltban. Most éppen az államalapító Szent István példáján keresztül, akinek a nagy tettei talán többet nyomnak a latban, mint egyesek nagy szavai. Azzal a meggyőződéssel köszönöm meg a figyelmüket, hogy mi, kárpátaljai magyarok továbbra is békességben, egymást tisztelve fogunk tudni élni, és közösen dolgozni szülőföldünk megmaradásáért és gyarapodásáért. Adja az Isten, hogy így legyen!
