2021. július 16-tól lépett hatályba az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról szóló, Ukrajna lakosságának totális ukránosítására irányuló törvény több szigorító rendelkezése a kultúra, turizmus, könyvkiadás, szórakoztatóipar területén és az állami hivatalok betöltésekor.

Tovább olvasom

Volodimir Zelenszkij elnök aláírta az 1539-9 és az 1542-9 számú törvényeket, amelyek adóamnesztiát vezetnek be az ukrán polgárok számára. Az első törvény lehetővé teszi a polgároknak, hogy önként nyilatkozhassanak vagyonukról, a második mentesít a felelősség alól – jelentette a korrespondent.net az államfő sajtószolgálata nyomán.

Tovább olvasom

A Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) szervezésében idén tizedik alkalommal kerül megrendezésre a már hagyományos nyári egyetem. A Zoom felületén megrendezett online nyári egyetem célja, hogy felkutassanak minden olyan ifjú jogászt, szakembert, hallgatót, doktoranduszt, aki érdeklődik és igazán foglalkozik a kisebbségvédelemmel Európa-szerte. Emellett feltett céljuk, hogy minél többen megismerkedhessenek a KJI tevékenységével, valamint a kisebbségvédelem nemzetközi jogi és európai uniós alapjaival.

Tovább olvasom

Mi történik az első nyelvünkkel, ha egy másik nyelvű környezetben élünk? A nagydobronyi születésű Bátyi Szilvia jelenleg a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának oktatójaként tevékenykedik. A korábbi kutatásában azt a kérdést járta körbe, hogyan tárolják a kárpátaljai kétnyelvűek a nyelveket az agyi szótárukban. Ennek kiderítésére alapos vizsgálatot végzett: 469 alanyt tesztelt ukrán és magyar szóasszociációs módszerrel. Reprezentatív mintát akart, úgyhogy egész Kárpátalját bejárta és még a hágón túlról is bevont gyere...

Tovább olvasom