A Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) szervezésében idén tizedik alkalommal kerül megrendezésre a már hagyományos nyári egyetem. A Zoom felületén megrendezett online nyári egyetem célja, hogy felkutassanak minden olyan ifjú jogászt, szakembert, hallgatót, doktoranduszt, aki érdeklődik és igazán foglalkozik a kisebbségvédelemmel Európa-szerte. Emellett feltett céljuk, hogy minél többen megismerkedhessenek a KJI tevékenységével, valamint a kisebbségvédelem nemzetközi jogi és európai uniós alapjaival.

Tovább olvasom

Mi történik az első nyelvünkkel, ha egy másik nyelvű környezetben élünk? A nagydobronyi születésű Bátyi Szilvia jelenleg a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának oktatójaként tevékenykedik. A korábbi kutatásában azt a kérdést járta körbe, hogyan tárolják a kárpátaljai kétnyelvűek a nyelveket az agyi szótárukban. Ennek kiderítésére alapos vizsgálatot végzett: 469 alanyt tesztelt ukrán és magyar szóasszociációs módszerrel. Reprezentatív mintát akart, úgyhogy egész Kárpátalját bejárta és még a hágón túlról is bevont gyere...

Tovább olvasom

A Beregszászi Járási Tanács múlt év végén tartotta alakuló ülését, amelyen már az újonnan megválasztott vezető, Rezes Károly elnökölt. Bő fél éve tehát, hogy betölti e tisztséget, ami azt jelenti, van miről beszámolnia. A minap felkerestük az immár kibővült, új járás vezetőjét, és arra kértük, beszéljen a tanács feladatairól, eredményekről, a kilátásokról, a célokról.

Tovább olvasom