Február 16-án ülésezett a megyei tanács az oktatás, a tudomány, a kultúra, a vallás, az ifjúságpolitika, a testkultúra és sport, a nemzeti kisebbségek és az információs politika kérdéseivel foglalkozó állandó bizottsága Natalija Setelja, a bizottság vezetője, valamint Orosz Ildikó és Zoja Temnohudova, a bizottság tagjainak részvételével.
Cenzúra vagy függetlenségi harc? – Mi állhat a NewsOne, a 112 és a ZIK bezárása mögött?
Az állam a legmodernebb technológia fejlesztését szorgalmazza.
Diplomaosztó a magyar intézetben
160 millió forintból korszerűsítik az ungvári nagyszínház színpadtechnikáját
Ambrus Pál nyugalmazott líceumigazgató a Felső-Tisza-vidéki magyarság igazi motorja — nem véletlenül választották meg több alkalommal is a Técsői Városi Tanács képviselőjévé, illetve megkapta a város díszpolgára címet is. Áder János, Magyarország államfője a Magyar Arany Érdemkereszttel, a Magyarországi Református Egyház Zsinata pedig Makkai Sándor-díjjal ismerte odaadó munkáját. Emellett számos egyéb elismerésben is részesült. Vele beszélgettünk el a minap.
Az ukrán hatóságok elfogadták Magyarországtól azt az újabb 23 millió forint értékű veszettség elleni vakcinaadományt.
„Törvénytelennek nyilvánították Kárpátalján a regionális nyelvekkel kapcsolatos összes döntést”
Milyen a jó pedagógus? Legyen tájékozott, nagy tudású, legyen harmonikus kapcsolata a diákjaival, maximálisan tudja átadni az ismeretanyagot. Ilyen és ehhez hasonló válaszok születnek a kérdésre. Az oktatás színvonala talán legnagyobb mértékben a pedagógustól függ. Ő az, aki közvetlen kapcsolatban áll a diákokkal, közvetíti legfőbb értékeinket.
Szókimondó, igazságos, erős jellem, de a gyerekekkel sokszor anyáskodó. Tanítványai nagyon fontosak a számára, a diákok mindig, minden helyzetben számíthatnak rá. Szabad idejében szeret utazni, ismeretlen helyeket felfedezni, de otthonában is hasznosan és kellemesen eltölti az időt. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Kocsis Mária, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára.