– Ma újabb fontos lépést tettünk a Beregszászt elkerülő út megépítése felé – számolt be Babják Zoltán, Beregszász polgármestere közösségi oldalán az elmúlt héten, miután hivatalban sor került az ütemterv korrekciós munkálataira vonatkozó beszerzési megállapodás aláírására. Ezzel kapcsolatban az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) hivatalos levélben kereste meg az ukrán kormányfőt, amelyben kiemelik, hogy a nyugat-ukrajnai közúthálózat, ezen belül a beregszászi elkerülő út építése stratégiai fontosságú....
Vidám, közvetlen és végtelenül segítőkész. A társaság lelke, mindenkiben csak a jót látja. Szerencsésnek vallja magát, hiszen csodálatos család veszi körül. Nem szereti a tétlenséget, amennyiben lehetősége van rá, a közjó érdekében cselekszik. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Marcsák Zita nyugalmazott tanár, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Homoki Alapszervezetének elnöke.
A 2020. január 16-án elfogadott általános középfokú oktatásról szóló törvény végérvényesen szabályozta az anyanyelvi oktatás helyzetét. Eszerint 2023-tól az általános és középiskolák felső tagozataiban csökkenő százalékban engedélyezi a különféle tantárgyak anyanyelven való oktatását. Különösen érzékenyen érinti ez a rendelkezés a Felső-Tisza-vidéki szórványoktatást, ahol az elmúlt negyed évszázad során sikerült megállítani az asszimilációt, s a vegyes családok esetében biztosítani a magyar nyelv színvonalas elsajátítását...
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) hivatalos levélben kereste meg Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumát (KKM), amelyben a magyar kormánynak a COVID-19 vírus gazdasági hatásainak minimalizációjára tett törekvéseiből kiindulva javaslatokat fogalmazott meg a kárpátaljai magyarság szülőföldi gazdaságélénkítő programjaival kapcsolatosan. A Magyar Levente miniszterhelyettesnek címzett levél részleteiről dr. Spenik Sándort, az UMDSZ nemzeti tanácsának elnökét kérdeztük.
Az előző héten, április 23-án a román képviselőház hallgatólagosan elfogadta a Székelyföld autonóm státusáról szóló törvénytervezetet – számolt be a Székely Nemzeti Tanács weboldala. Mint tudjuk, Közép-Kelet-Európában nincs nagy hagyománya az autonómia-formációk állami szinten való „támogatásának”, éppen ezért a szomszédos országokban is nagy érdeklődést váltott ki az esemény...
Fennállásának századik évfordulóját ünnepelte a Kárpáti Igaz Szó országos közéleti lap, amelynek jogelődje, a Munkás Újság első száma 1920. január 31-én jelent meg. A centenáriumot nagyszabású ünnepség keretében méltatták, amelyen jelen volt negyven egykori és jelenlegi KISZó-s munkatárs is.
Voksolást voksolás követett 2019-ben. Elnököt kétszer is, parlamentet egyszer, az év végi hajrában pedig itt-ott önkormányzati vezetőket, képviselőket választottunk. Magyar szempontból mit üzennek az eredmények? – kérdeztük hagyományos évértékelő interjúnkban dr. Zubánics Lászlót, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnökét. Az országos szervezet vezetője érintette a továbbra is fagyos ukrán–magyar viszonyt, szót ejtett a decentralizáció várható hatásairól, de a beszélgetés során kitért más fontos területekre is.
A derceni Bíró Lajos vállalkozó és családja az adventi időszakban több tucat gyermeket lát vendégül a településen lévő Itaka éttermükben. Idén immár tizenkilencedik alkalommal tették ezt. A helyiek mellett Fornosról is érkeztek nehezebb körülmények között élő gyermekek, hogy egy műsorral színesített nagyszerű zsúr keretében találkozhassanak a Mikulással, aki a házigazdák karácsonyi csomagja mellett elhozta az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség és az ungvári főkonzulátus ajándékait is.
Advent első vasárnapján a beregújfalui református templomban az Úr házának külső megújulása alkalmából tartottak ünnepi istentiszteletet. Isten igéjét Zsukovszky Miklós hirdette, az esperes advent jelentéséről, jelentőségéről beszélt.