A Mikolajivban élő magyar közösség minden esztendőben bekapcsolódik a városban szerveződő kisebbségi rendezvényekbe, ugyanakkor fontosnak érzik a nemzeti ünnepeket méltatását is. Nem volt kivétel az idei esztendő sem, amikor államalapító királyunk, Szent István király "összehozta" a városban élő magyarokat és barátaikat.
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban, az itt felállított Szent István-szobornál tartotta idei augusztus 20-i ünnepségét, hogy, amint Bakancsos László, az UMDSZ általános alelnöke fogalmazott, igazán alkalmas helyszínen méltóképpen emlékezzünk közösen az államalapításra, illetve Szent István királyunkra.
Az ugocsaiak sokáig azt hihették, hogy nincs elfeledettebb világ e szép vidéken, mint Nagypalád és Fertősalmás. Nos, az utóbbi hónapok történéseinek köszönhetően ez kezd megváltozni, de azért akadnak még igazán Isten háta mögötti települések a Hömlőc és a Tisza táján.
Tiszacsomán első alkalommal szervezték meg a hagyományőrző lecsófesztivált, amelynek főzőversenyére nyolc csapat nevezett be határon innen és túlról, hogy összemérjék lecsófőző tudásukat. Az ünnepélyes megnyitón Kovács Szvitlána polgármester köszöntötte a fesztivál résztvevőit. Köszönetet mondott a támogatóknak, a KárpátHáz Jótékonysági Alapítványnak, Péter Csaba megyei képviselőnek, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Beregszászi Járási Szervezetének, valamint a Dorcas Segélyszervezetnek, a helyieknek.
Kárpátalja magyarsága a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájának 314. évfordulójáról emlékezett meg a hagyományos Turul-ünnepség keretében vasárnap a határ menti Tiszaújlakon, az egykori ütközet helyén emelt turulmadaras emlékműnél.
Magyarország kormánya a 2016-ös évet a 70 évvel korábban a Szovjetunióba elhurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította, amelyhez kapcsolódva a GULÁG Emlékbizottság négy témakörben pályázati kiírásokat hirdetett meg. A Beregsomért Jótékonysági Alapítvány sikeres pályázati anyagot nyújtott be a helyi református templom kertjében található GULÁG-emlékmű felújítására és környezetének szebbé tételére...
Június 18-án, vasárnap nem akármilyen rendezvénynek adott otthont Tiszapéterfalva. A Tiszahát központjának számító, színmagyar település látta vendégül Közép-Kelet-Európa számtalan szegletéből érkező testvértelepüléseinek küldöttségét. A nemzeti összetartozás jegyében létrejött találkozó során kézzelfogható emlék is maradt a községben: ezentúl székelykapu hirdeti, hogy Tiszapéterfalva nyitott és befogadó, de ugyanakkor csontja velejéig magyar.
A Beregszászért Alapítvány Kuratóriuma és a Csizaj Kft. szervezésében a hétvégén a város határában lévő Kishegyen honfoglalási emlékhelyet avattak annak tiszteletére, hogy 1890 áprilisában itt került napvilágra az a honfoglalás kori lovassírt, amelynek becses melléklete az egyedülálló beregszászi süvegcsúcs. A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött lelet fontos bizonyítéka a honfoglalásnak, s a most felavatott emlékjel is arra mutat, hogy ezek az apró tárgyi emlékek milyen fontos szerepet képesek játszani múltunk és jelenünk sarokpontjainak meghatároz...